Beibeo- A rajzolt és festett világ.

Asztalra festett portré

A Sógornőm bútorfestéssel (is) foglalkozik és Ő beszélt rá, hogy fessek bútorra portrét. 🙂 Érdemes szétnézni Nála is, gyönyörű munkái vannak: https://www.facebook.com/BeeseeArt-Desing-1215687388457032/?fref=ts Először vonakodtam, mert egyrészt nem értek a bútorfestéshez, másrészt pedig nincs időm egy újabb hobbihoz, ha netalántán beleszeretnék. 😀   Végül mégis úgy döntöttem, hogy kipróbálom, de nem egészen a hagyományos bútorfestéssel, hanem… Tovább »

Marilyn tündöklése

Kezdődik a versenyidőszak, így az elmúlt időszakot a Kislányom a tánc ruhájának kövezésével töltöttem. De már annyira nagyon-nagyon hiányzott a festés, hogy tegnap félretéve egy kicsit a már szinte vakítóan csili-vili ruhát, ismét ecsethez nyúltam.  Olajjal festettem. Még csak mostanában vettem a bátorságot, hogy kipróbáljam az olajfestést, ami a jelek szerint egy újabb szerelem lesz…. Tovább »

Az angyali álomcsapat

Büszkén jelentem, hogy szombat óta egy Magyar Bajnok Anyukája vagyok. Az DREAM TEAM children nagyformáció MAGYAR BAJNOKI címet, az ANGELS children kisformáció pedig MAGYAR BAJNOKI ezüstérmet szerzett 2016-ban az akrobatikus rock&roll sportágban. De hogy is jutottunk el ide? A kislányomnak babakorában Pavlik-kengyele volt csípőficam-gyanú miatt, illetve enyhe hypotonia miatt a Dévény Anna Alapítványhoz is jártunk… Tovább »

Jó utat!

„Csomagban” kaptalak, a Kristóffal, a későbbi Férjjel együtt, így nem is volt választásom, hogy szeretnék-e kutyát, és ha igen, milyet. És persze az Élet megint bebizonyította, hogy Nálad tökéletesebb kutya nem is kellett volna, hogy legyen abban a bizonyos „csomagban”. Miután a Gazdád a Férjem lett, hirtelen hárman lettünk egy Család. Majd megszületett a Kisgazdád,… Tovább »

10 éves lettél….

2006.09.07. életünk legszebb, és legfontosabb napjává tetted, eltörpítve az összes addigi fontos eseményt, és dátumot. 18 óra előtt 5 perccel nem csak Te születtél meg, hanem Apa és Én is szülőként, új emberként születtünk újjá. Ott, abban a pillanatban Te lettél hármunk között a soha el nem szakadó kapocs, egy életre szóló feladat, Te varázsoltál… Tovább »

Anyák napja <3

9 évvel ezelőtt már Anya voltam, és ez a 8.-ik Anyák napja, hogy Valaki Engem köszönt. Pillanatok alatt telt el ez az idő, miközben kicsi lányunk sorra döntötte meg az addig sziklaszilárdnak hitt nevelési elveinket. Ez alatt az idő alatt értettem meg azt, amit gyerekként/lázadó kamaszként megfogadtam, hogy én soha nem teszem meg a gyerekemmel,… Tovább »

Virtuális kiállítás 1. rész (Gyerek portrék )

Úgynevezett “virtuális” kiállítások keretében bemutatom rajzaimat, mindig egy adott témában. Az első rész a Gyerekportrékról szól, a teljesség igénye nélkül. 🙂   A képeket, rajzokat máshol felhasználni, megosztani csak a forrás megjelölésével és/vagy az én engedélyemmel lehet! Minden egyéb eset jogi következményeket von maga után. Elérhetőségem: beata.fekete@gmail.com Köszönettel: Fekete-Vincze Beáta... Tovább »

Madonna rajzolva-festve

“Sok ember fél kimondani, mit szeretne. Éppen ezért nem kapják meg, amit szeretnének.” Madonna Azt hiszem ennél többet nem is kell mondani….. Ne féljünk kimondani! Madonnának bejött. 🙂 Egy jótékonysági árverés keretében Őt is lerajzoltam, majd le is festettem. Íme: Ha valamelyik kép nem látszódik jól, csak rá kell kattintani, és máris nagyban jelenik meg!… Tovább »

Barbra Streisand rajzolva-festve

„Úgy érkeztem meg Hollywoodba, hogy nem műttettem meg az orromat, nem volt fogszabályzóm, és nem változtattam meg a nevemet. Ez pedig örömmel tölt el.”- Barbra Streisand És talán éppen ez volt a titka, nem volt átlagos, volt rajta valami, amit mindenki megnézett, megjegyzett, és talán pont ezért láttuk/látjuk szépnek. Hiába nagy az orra, szabálytalan az… Tovább »

Kate Moss portré

Kate Moss a 90-es évek egyik meghatározó modellje volt. Ma már több, mint 40 éves, egy gyönyörű kislány édesanyja. Egyszer így nyilatkozott a hírnévről: “Szerencsém volt, mert Johnnytól [Depp] sokat tanultam. Azt mondta egyszer: ‘ne panaszkodj, ne magyarázkodj.’ Ezért nem használom a Twittert meg a többi ilyesmit. Nem akarom, hogy az életem minden perce nyitott… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!