12 évvel ezelőtt már Anya voltam, és ez a 11.-ik Anyák napja, hogy Valaki Engem köszönt. Pillanatok alatt telt el ez az idő, miközben kicsi lányunk sorra döntötte meg az addig sziklaszilárdnak hitt nevelési elveinket. Ez alatt az idő alatt értettem meg azt, amit gyerekként/lázadó kamaszként megfogadtam, hogy én soha nem teszem meg a gyerekemmel, azoknak mind ott és akkor volt a helye, és már teljesen máshogy látom, ha a saját gyerekemről van szó. Naponta kérek magamban “bocsánatot” a szüleimtől, azokért a dolgokért, amiket akkor elkövettem, amik ellen tiltakoztam. Amikor megtiltották, hogy tiniként az éjszakában bulizzak, durcásan megfogadtam, hogy az én gyerekemet szabadon fogom nevelni, ha menni akar, mehet… 25 év távlatából bátran kijelenthetem, hogy megértettem miért nem mehettem, és ha ma kérdezel, egyértelmű, hogy az én kislányom sem mehet…
Olajfestményeim a Lányomról
Ma már értem, hogy Anya miért állt minden egyes alkalommal az ablakban pontosan abban az időpontban, amikor haza kellett érnem, én pedig dühös voltam, hogy engem ne ellenőrizgessen, megértettem, miért fontos az, hogy mindennap beszéljünk telefonon, és mit jelent az a mondat még 40 évesen is, hogy Te örökre az Én kislányom maradsz.
Ez alatt az idő alatt találkoztam olyan szituációval, amikor valamelyik ovis,- iskolás társa csúnyát mondott az Én lányomra, és legszívesebben Anyatigrisként kértem volna számon a másik csöppséget, mégis lenyeltem mindent, és együtt megkerestük a legbékésebb megoldást, amivel Ők tudták megoldani egymás között a dolgokat.
A4-es méretű akvarell portré a Lányomról.
Volt,amikor egész éjszaka ébren aludtam, mert lázas volt, volt amikor legszívesebben átvettem volna az összes pöttyöt a kis testéről, amit a bárányhimlő okozott, és volt, amikor hajnal 3-kor cseréltünk ágyneműt, fürdettük, nyugtattuk, mert éppen rosszul volt. Ezekben a pillanatokban mindig olyan tehetetlennek érzem magam, pedig tudom Neki elég, hogy ott vagyunk mellette, Vele. Átéltem, átéltünk rengeteg örömteli pillanatot is, sportolóként állt a dobogó legfelső fokán, iskolásként kapott már rengeteg dicséretet, elismerést, és olyankor amit addig hittünk, hogy ennél büszkébben már nem is lehetünk, mindig, és minden nap hozzáadott, hozzáad egy kicsit.
Olajfestmény a Világ Legdrágább Kislányáról
És ezek azok az örömök, pillanatok amikre nincsenek szavak, nem elég a föld összes papírja sem, hogy leírjuk. A büszkeség, a csodálat, amikor ránézek, csak mind-mind elcsépelt frázis lenne az érzéshez, hogy Ő az Enyém, a Miénk. Az elmúlt 12 év minden pillanatában úgy éreztem, hogy Én vagyok a világ legboldogabb és legszerencsésebb Anyukája.
Festve, rajzolva Ő. <3
De nem mehetek el szó nélkül amellett sem, hogy Nekem is van egy Anyukám, és így én a Világ legszerencsésebb gyerekének (is) mondhatom magam, hogy Ő pedig az enyém. És voltak Nagymamáim is, akiknek sajnos már csak gondolatban tudom megköszönni, hogy olyannak nevelték a Szüleimet, akikre mindig is vágytam!
Köszönöm Neked Anya, hogy megmutattad Önmagadon keresztül, hogy hogyan legyek jó anyuka, mit jelent az, hogy elválaszthatatlan kapcsolat, és az a szó, szeretlek.
Neked, Drága Kislányom, pedig köszönöm azt, hogy amit az Én Anyukámtól tanultam, láttam, Neked adhatom át, és Én lehetek a Te nagyon-nagyon büszke Anyukád. <3
“De minden sztorid mögött ott van az Anyukád története is, mert az Övé volt az, amivel a Tiéd a kezdetét vette.” Mitch Alkon
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: