Lassan 40 leszek…. Úristen, még leírni is nehéz….. Soha életemben nem érdekelt a korom, vallottam, hogy annyi vagyok, amennyinek érzem magam. Ma már nehezebb ezt is mondanom, mert reggel sokkal többnek érzem magam…. Bár visszagondolva, talán még a 18 volt egy nagyobb forduló, amikor azt hittem, hogy most már enyém a világ, majd másnap iskolába kellett ugyanúgy mennem, így csak a felelősségem változott. A 20-25-30 valahogy nem érintett meg, de most a 40 egy picit rémisztő.
Tudom, innentől kezdődik minden igazán, de mégis, kimondani, hogy 40…. nem tudom. Olyan érzés, mint amikor a születésünknél elindultunk egy hegyen felfelé, és a 40-nél érjük el a hegycsúcsot, majd minden ugyanúgy történik, csak visszafelé haladunk. Jönnek a frázisok, hogy átkerülünk a B oldalra, hogy jobb esetben félúton vagyunk, amik nem biztos, hogy segítenek feldolgozni.
Régen úgy gondoltam, hogy negyven éves koromra elérek mindent. Hogy elértem-e, az nézőpont kérdése. Szerintem, egyelőre igen, de tervek mindig vannak, mert kellenek, hogy előre vigyenek. De akkor miért rémít meg mégis? Miért élem meg nehezebben, mint az eddigi születésnapokat?
Talán azért, mert van egy olyan társadalmi megítélés, ami alapján innentől kezdve lesznek dolgok, amihez már „öreg” leszek. A SAJÁT lányom is úgy jellemezett egy hölgyet egyszer, hogy idősebb, és amikor rákérdeztem, hogy ez mit jelent, a válasz az volt, olyan 40 körüli…. Hááát, köszi ….. 😀
De én, aki mindig mindent olyan pozitívan próbál megélni, megítélni, tényleg bele tudok „őrülni” a 40-be? Tényleg megengedem magamnak ezt a luxust? Hagyhatok ki dolgokat az életemből, mert már nem nekem való? Mondhatok nemet egy ruhára, színre, mondván, hogy 10-15 évvel ezelőtt még talán elment, de most? Vagy egyáltalán egy kerek szám legyőzhet mindenben?
Olajjal festett önarckép, 20 és 40 évesen
Ha betöltöm a 40-et, másnap tényleg más leszek, mint 2 nappal előtte voltam? Tényleg meg kell válogatnom, hogy mi az, amit még illik, és mi az amit már nem? Hiszen ez csak egy szám. Igaz, már soha többet nem kezdődik 3-al az életkorom, de ilyen alapon se 2-vel, sőt 1-el sem…. De attól még nem dől össze a világ (napok óta ezt sulykolom magamba), és, bár egyre több fiatal köszön „jó napot”- al, de szerencsére, még nem szakadt rám a lépcsőház plafonja. 😀 (és ezt is csak az én korosztályom érti, miért írtam…… 😀 😀 😀 )
Igazából, most, hogy le is írom ezeket, döbbenek rá, hogy itt is, és megint csak rajtam múlik minden. Az, hogy hagyom, hogy legyőzzön, és saját magamat tegyem át a B oldalra, vagy, hogy minden egyes lépésemet, gondolatomat ezerszer átgondoljam, hogy szabad-e még, vagy pedig egyszerűen (a reggeli ébredéseket kivéve, amikor, azért már érzem…. 😀 ) nem foglalkozom azzal, hogy mennyi idős vagyok. És talán ez a legnehezebb, de ugyanakkor legésszerűbb, és célravezetőbb.
Szóval, döntöttem, átvészelem a szülinapomat, fogadom a köszöntéseket, és másnapra elfelejtem az egészet, és élek annak, hogy nem 40, hanem csak 20 éves vagyok, 20 év tapasztalattal. 🙂 Persze, az is más kérdés, hogy lennék-e újra 20 éves, de az már egy másik bejegyzést igényel.
„Én döntöm el, hány éves vagyok, és nem az anyakönyvi kivonatom.” Geszti Péter
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: