Március 22, a Víz világnapja. A vízről mindenkinek rögtön az jut eszébe, hogy az élethez elengedhetetlen, az emberi test tömegének több, mint fele, a Föld felületének pedig közel 71 %-a.
Ez a tudományos része, viszont képletesen a tisztítás jut elsősorban eszünkbe. Vízzel tisztálkodunk, amikor a testünket tisztítjuk. De mi van a lelkünkkel? Bár sem a március 22-hez, a víz napjához, sem magához a vízhez nem kapcsolódik, de mivel a víz elengedhetetlenül szükséges a létünkhöz, úgy gondolom, hogy képletesen ehhez is el tudunk jutni, ha egy kicsit magunkba mélyedünk. Ha elképzeljük, hogy nekünk, akik szerencsések vagyunk, nem jelent problémát, hogy megnyissuk a csapot, és akár hideg, akár meleg vizet vegyünk belőle, akkor nehezen tudjuk elképzelni, hogy van, ahol ez egyáltalán nem természetes. A kevésbé szerencsések egy kicsit körülményesebben jutnak ivóvízhez, sőt, egyáltalán vízhez, és sajnos van az a réteg, akiknek gondot jelent, hogy ivóvízhez, de ugyanúgy, bármilyen vízhez jussanak.
Ebből a gondolatból már el is jutottunk oda, hogy ha nem is mindennap, de legalább ezen a napon megálljunk egy pillanatra, és hálát adjunk, hogy számunkra bármikor elérhető közelségben van az életet jelentő, és adó víz. És ha már megállunk hálát adni, akkor általában elgondolkozunk azon is, hogy mi mindenünk van, amiért még, szintén hálásak lehetünk. És innen, akarva-akaratlanul jön az is, hogy mi az, amin nincs, de nagyon vágyunk rá, vagy nagyon szeretnénk, azt is át tudjuk gondolni, hogy, ezek, vajon miért hiányoznak az életünkből, illetve hogy érhetnénk el.
Ha pedig ezekkel a gondolatokkal elkezdünk foglalkozni, akár tudatosan, akár tudat alatt, de már tisztíjuk is a lelkünket. Az utóbbi időben nagy változásokat értem meg, és kellett meghoznom bizonyos döntéseket, ami ugyan, még most hozza a gyümölcsét, de még mindig nem tudom, hogy ezek a gyümölcsök -képletesen értve- beérnek-e, vagy éretlenül esnek a földre, annak ellenére, hogy már elég régóta érlelődtek. De hosszas elmélkedés eredményeként született meg a döntés, félig-meddig bele egy bizonytalanba, bár tény, hogy eddig mindig ilyenből sültek ki a legjobb dolgok. Igazából, semmi más nem történt, minthogy magamba néztem, végiggondoltam mindent, amit elértem, amiért hálás lehetek, és azokat is, amik még nincsenek az életemben, de nagyon szeretném. És akkor feltettem magamban a kérdést, hogy mit kell tennem, hogy ezekhez közelebb kerüljek? Mik azok a tényezők, amik befolyásol(hat)nak, hogy elérjem, vagy éppen, hogy ne?
És mindez, hogy kezdődött? Egy pohár víz (amit akkor még félig üresnek láttam), egy kilöttyent csepp, és egy filozofikus hangulat találkozásából.
Éppen azon tanakodtam, hogy miként, és merre menjek tovább, amikor a kezemben tartott pohár vízből, kicsöppent egy csepp a kezemre. Amikor letöröltem, az jutott eszembe, hogy milyen egyszerű lenne mindent csak így letörölni, és utána tiszta lenne …. és már rá is jöttem, hogy csak rajtam múlik, hogy tényleg minden ilyen egyszerű és tiszta legyen. És ha kitakarítom a felesleget a mostani életemből, akkor máris megtisztítottam az utat az újhoz. Így, a hónapokon keresztül érlelt, mind magammal, mind az egyik legfőbb támaszommal, a Férjemmel hosszasan áttárgyalt helyzet döntése, végre megszületett. Tehát nagyon átvitt értelemben, és nagyon képletesen, de egy pohár víz segített mind a gondolataimat, mind a lelki vívódásomat megtisztítani, és teret adni egy (félig-meddig) újnak.
A pohár víz pedig a félig üresből, hirtelen félig teli lett. <3
Bea
„Természetesen nem a fény hibája, hogy szutykosnak látjuk magunkat, a fény csak láthatóvá teszi a valóságot. S ilyenkor nem az a megoldás, hogy visszamegyek a sötétbe, hogy ne lássam a koszos kezemet, hanem az, hogy vizet keresek, és szépen megmosakszom.” Böjte Csaba
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: