Büszkén jelentem, hogy szombat óta egy Magyar Bajnok Anyukája vagyok. Az DREAM TEAM children nagyformáció MAGYAR BAJNOKI címet, az ANGELS children kisformáció pedig MAGYAR BAJNOKI ezüstérmet szerzett 2016-ban az akrobatikus rock&roll sportágban.
De hogy is jutottunk el ide?
A kislányomnak babakorában Pavlik-kengyele volt csípőficam-gyanú miatt, illetve enyhe hypotonia miatt a Dévény Anna Alapítványhoz is jártunk egy fél évig. A kezdeti nehézségek ellenére nagyon gyorsan megtanult járni, és bár minden mozgási fázis megvolt, a kuszás-mászás viszonylag rövid ideig tartott. Talán ez volt az egyik oka, amikor az óvó nénije mondta, hogy lehet, hogy alapozó terápiára kell majd járnunk, hogy az iskolában még véletlenül se legyen majd gond az esetleges betűtévesztésekkel, diszlexiával, diszgráfiával.
Hiszem, hogy nincsenek véletlenek, és pont ekkor mutatta meg a Kislányomnak az oviban a legjobb barátnője (mai napig az), hogy miket tanult a rocky edzésen. Kétség sem fért hozzá a részéről, hogy nekünk is el kell mennünk, megnézni, és ahhoz sem fért kétség az első edzés után, hogy ott is maradunk.
Mindez 5 évvel ezelőtt történt. Akkor egy frissen alakult egyesülethez, a Rock&Magic SE-hez (mára a sportág legeredményesebb egyesülete) kerültünk. Az ovi-rockyt a Gazdagréti Közösségi Házban Nagy Gabriella, “Gabi Néni” 🙂 tartotta, akire a mai napig nagy-nagy szeretettel gondolunk. Kb. 2 hónapja jártunk edzésre, amikor az óvó néni azt mondta, hogy nagyon ügyesen tud a lányunk váltott kézzel és lábbal ugrálni (indián szökdelés), és nagyon kifinomult lett a mozgása, abba ne hagyjuk, amit csinálunk! Hogy ez mennyire befolyásolta az iskolai eredményeket, nem tudom, és azt sem, hogy lett-e volna egyáltalán bármi probléma, de most negyedikes, és jeles tanuló.
A kislányom imádta az ovis edzéseket, de közel sem volt annyira bátor, mint most, így az ablakból jól látható helyen kellett állnom az edzés végéig, minden egyes alkalommal, esőben, hóban, napsütésben, sárban, szélben, hidegben, melegben. De minden egyes alkalommal azt láttam, hogy sugárzik a boldogságtól, így én is boldogan áztam-fáztam a Közösségi ház ablaka alatt. Hamarosan elindultunk az Egyesület versenyein, és boldogan gyűjtötte az érmeket. Folyamatosan hallgattuk, hogy taps-taps-stop-taps-taps-stop-egyik-másik-kereszt-kereszt-stop. 🙂 Apukája volt mindig a partner, táncolt otthon, a boltban a sorok között, az utcán. A rocky az életünk részévé vált.
Amikor iskolás lett, az edzések átkerültek a Törökugrató utcai Általános Iskolába, Lengyel Veronika (Roni) egyesület vezetőhöz, aki nem mellesleg több világbajnoki csapat, páros edzője, legeredményesebb edző, világbajnok szakedző címek birtokosa.
A régi ovisokból, kiegészülve még két taggal, 2015. elején megalakult az ANGELS children kisformáció, illetve ebben az évben még egy kisformációval együttesen a DREAM TEAM children nagyformáció. Mindkét csapat hihetetlen eredményeket produkált a 2016-os évben, köszönhetően Roni mellett a másik edzőnek, Telek Virginiának, Virginek is.
Ezen kívül a kislányom régi vágya teljesült, amikor párt is kapott, így hamarosan párosban is indulhat versenyeken.
Sokszor megkapjuk szülőként, hol nyíltan, hol burkoltan, hogy miért erőltetjük a táncot, hogy tönkre fognak menni az ízületei, hogy a heti 8-9 edzés nagyon sok az iskola után, hogy elveszük a gyerekkorát, és még sorolhatnám. Jelentem, soha semmit nem erőltettünk. Sőt, egyetlen kikötésünk volt, az edzés, a tánc nem mehet az iskola rovására. Jelentem ezt is, nem megy! Ő maga választotta, és vállalja az ezzel járó edzéseket, a késő délutáni, kora esti hazaérkezéseket, és megannyi lemondást, és persze az eredményekkel járó örömöt, büszkeséget is!
Tanultunk már együtt az autóban, amikor hazafelé a dugóban álltunk, tanultunk úgy verset, hogy Ő a fürdőkádban, én mellette, és olvastam fel neki soronként, írtunk/írunk házit két edzés között, hoztam el verőfényes napsütésben az iskolaudvarról, amikor játszottak, mert edzésre kellett menni, és szó nélkül jött, csinálta. Nem csak Ő, mindenki a társai közül! Vannak kiborulások, van fáradtság, és mi mindannyiszor feltesszük a kérdést, hogy mit szeretne? Hagyjuk abba, és felszabadul az összes délután? A válasz mindig ugyanaz: azt már biztos, hogy nem! A hétköznapjaink az edzések, a hétvégéink a fellépések és versenyek köré épülnek, nem miattunk, hanem miatta.
A sport, a tánc, a rocky az élete részévé vált, és ez köszönhető annak a két fantasztikus csapatnak, aminek a tagja lehet, ahol igaz barátságok születtek, a párjának, akivel szintén örömmel megy edzésre, és a két szuper edzőnek, akik hittek benne, bennük, akik, ha kell szigorúak, ha kell, lelket ápolnak.
Ezek a lányok (nem szeretném elvenni a dicsőséget a többi sportoló gyerektől, de most itt Róluk, a mieinkről van szó) rengeteget tanítottak, tanítanak nekünk, szülőknek a kitartásról, az összetartásról, magáról a csapatsportról. Együtt örülnek, együtt sírnak, együtt küzdenek. És ennek az összetartozásnak 2016-ban ilyen hihetetlen eredményei lettek:
ANGELS children kisformáció:
1 Magyar Bajnoki ezüstérem
1 Országos Bajnoki cím
1 Országos ezüstérem
1 Országos 5.-ik hely
4 Területi bajnoki cím
1 Területi ezüstérem
+ Országos ranglista 2. helyezés, Területi ranglista győztes
Tagjai: Dóri, Eszti, Fanni, Fruzsi, Juli, Petra
DREAM TEAM children nagyformáció:
1 MAGYAR BAJNOKI CÍM
1 Országos Bajnoki cím
2 Területi Bajnoki cím
1 Területi bronzérem
Tagjai: Daniella, Dóri, Eszti, Fanni, Fruzsi, Juli, Lili, Liló, Petra, Szonja
Mindkét csapat edzője: Lengyel Veronika és Telek Virginia (Rock&Magic Sport Egyesület, Budapest)
És ott, a Magyar Bajnokság eredmény hirdetésén értettem meg, hogy miért is vállalják ezek a lányok, gyerekek a lemondásokat. Az öröm, a büszkeség, amit Ők, és amit Rajtuk keresztül mi, szülők érezhettünk, leírhatatlan.
Elfelejtettünk minden sírást, fáradtságot, nehézséget, irigységet, amiből szintén kaptak bőven, szülőként az edzések logisztikájának nehézségeit, a vigasztalásokat, és csak egy maradt, az a MAGYAR BAJNOKI CÍM, amit 10-11 évesen, Ők, saját maguknak értek el, ami már csakis az Övék, és ez még csak az út eleje. És ugyanúgy büszkék vagyunk az ezüst éremre is!
Azt pedig hogy a szülők álmait valósítanák meg ezek a gyerekek (ezt is megkaptuk már)?
A válaszom: Igen, mégpedig azt a régi álmunkat, hogy egyszer nagyon-nagyon büszke szülők leszünk!
Köszönjük Nektek!
Hajrá ANGELS! Hajrá DREAM TEAM! Hajrá Rock&Magic!!!!
A bajnoki tánc: https://www.youtube.com/watch?v=-Miux9zr_Pg&feature=share
A csaptoknak készített plakátjaim 50*70 cm-es feszített vászonra vízfestékkel festettek.
Facebook: www.facebook.com/ceruzaportrek
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: