Jó utat!

„Csomagban” kaptalak, a Kristóffal, a későbbi Férjjel együtt, így nem is volt választásom, hogy szeretnék-e kutyát, és ha igen, milyet. És persze az Élet megint bebizonyította, hogy Nálad tökéletesebb kutya nem is kellett volna, hogy legyen abban a bizonyos „csomagban”. Miután a Gazdád a Férjem lett, hirtelen hárman lettünk egy Család. Majd megszületett a Kisgazdád, a Petra, akinél nagyobb cinkos- és játszótársat soha nem is találhattál volna.

Az elmúlt egy hétben már tudtuk, hogy nemsokára itt a búcsú ideje, és elindulsz Életed legnagyobb kalandjára. Hogy éppen a búcsú közeledte, vagy éppen az utolsó napokban Belőled áradó nyugalom miatt, de egyre érzékenyebben reagáltunk minden mozdulatodra, lestük, hogy mivel tudjuk ittléted utolsó pillanatait könnyebbé tenni.

Elfogyott az Erőd, árnyékod voltál Önmagadnak, és talán ezt feledve akartunk csak a szépre emlékezni, és jutottak eszünkbe az elmúlt 13,5 év legszebb pillanatai.

Felidéztük azt, amikor a Parkban „elloptad” egy bácsi letámasztott botját, mert azt hitted, hogy a Te játékod. Vagy, amikor úgy dobáltad a csontodat, hogy pont a kávéscsészébe esett. De az is, amikor a Hugóval „tomboltatok”, amikor a telefonszerelő naponta jött, mert elrágtad a kábelt, amikor egy egész filctollkészletet tüntettél el reggelre, és csak a pofidon lévő nyomok árulkodtak róla, hogy mi történhetett vele. És persze, amikor a Kristóf leszidott, Te pedig az ágy alá menekültél, amikor pedig már nem fértél be, egyszerűen oldalra vetetted magad, és becsúsztál alá. Persze a szidásról az is eszünkbe jutott, amikor nemes egyszerűséggel faképnél hagytál Minket a mondanivalónkkal, és megsértődve elvonultál a helyedre, ha pedig mentünk utánad, továbbra is sértődöttséget mutatva elfordítottad a fejed. Eszünkbe jutott, amikor az asztalról úgy tűnt el a hús, (ami ráadásul Neked lett főzve), hogy semmi nyomot nem találtunk, és már kezdtük azt hinni, hogy el sem készítettük, de arra is emlékeszünk, hogy a Petra csak feltartott kézzel tudott közlekedni, ha ennivaló volt a kezében. Végigcsináltál Velünk két költözést, tűrve az áldatlan állapotokat, a dobozokat mindenhol. Mindenkinek örültél, minden embert feltétel nélkül szerettél. Annyira jó házőrző voltál, hogy mindig azzal viccelődtünk, hogy valószínűleg csak azért kapnánk el a betörőt, mert elkezdene játszani Veled, amíg haza nem érünk. Azt sosem értettem, honnan tudod, hogy a Kristóf éppen csak bekanyarodott az utcába, de a legmélyebb álmodból is felriadtál, és már mentél is csóválva az ajtóhoz. Olyan is előfordult, hogy hamarabb jelezted, hogy a Petra ébren van, mint, hogy felsírt volna, amikor pici volt, de azt sem felejtem el, amikor mosogattam, és nem hallottam meg a sírását, hogy ébren van, de Te szóltál, hogy mennem kell.

Petra az első pillanattól a szövetségesed lett, a legjobb barátod. Ha velem úgy sétáltál, hogy erődnél fogva húztál, csak annyit kellett mondani, hogy Happy figyelj, mert a Petra sétáltat, és máris szépen lassan mentél tovább. Nem is kellett sírnia, vigasztaltad, ha szomorú volt, és örömmel játszottál vele bármikor, eltűrted Tőle, hogy hercegnő legyél, vagy tündérszárnyak legyenek a hátadon, vagy éppen amikor felszerszámozott lovat kellett játszanod. Az sem jelentett Neked akadályt, hogy a lakásban sétáltasson, mentél Vele bárhová. Ha úgy gondolta, hogy Te is fázol, (mert Ő igen), némán tűrted, hogy betakarjon úgy, hogy csak az orrod látszódjon ki, türelmesen és mozdulatlanul hallgattad végig, amikor mesélt Neked, és akkor sem mozdultál, amikor úgy érezte, hogy egyedül vagy, és telerakta a helyedet plüssállatokkal. Szótlanul etted a titokban Neked adott háztartási kekszet, mi pedig nem értettük, hogy fogy ennyire.

És még sorolhatnánk a legszebb pillanatokat. Nem mondom, hogy soha nem hoztál ki minket a sodrunkból, de ki nem? Az utolsó években már nem jöttél elénk farkcsóválva, de bentről mindig jelezted, hogy hallottad, itthon vagyunk.

Azt mondták, az ilyen fajta kutyák 8-9 évig élnek, Te 13,5 évet adtál Nekünk. Talán ez is jelzi, hogy tényleg jól érezted Magad, Velünk. Nehéz volt a döntés, de nem volt más választásunk, eljött az idő, és Neked menned kellett. Mostanra már átkeltél a Szivárványhídon, és a régi nagy csapattal, a régi „kutyahaverokkal” játszol tovább. Óriási űrt hagytál, de a rengeteg közös emlék Életben tart. Kiszakadt a “csomag”, egy pillanatra kiestél belőle, de annyi mindent itt hagytál Nekünk, amiből örökké emlékezni tudunk Rád.

Jó utat Happyke!

Ui: ez az egyetlen rajzom Rólad, de egy kis időt kérek, és ígérem, pótolom!