A Harry Potter rajzomat 2013.-ban készítettem egy Gyereknapi kiállításra. Mivel az összes részt láttam, így akarva akaratlanul elgondolkoztam a készítése közben, hogy mit kezdenék akkor, ha nekem is lenne varázserőm.
És közben, persze azon is gondolkoztam, hogy vajon, ha tényleg meglenne ez a varázserőm, Nekem is folyamatosan meg kellene küzdenem a gonosszal, az irigyekkel, akik mind el szeretnének tiporni? Képes lennék elfogadni, hogy a varázserőm nem csak arról szól, hogy minden szép és jó, ha pedig nem, azzá varázsolom, hanem folyamatos harc a magam és társaim, környezetem biztonságáért, életéért? Vajon képes lennék folyamatosan küzdeni valami ellen, amíg el nem ismerem, hogy vagy Ő, vagy Én, mert ketten nem létezhetünk egyszerre? El tudnám viselni, hogy még a varázserőmmel sem láthatok át mindenkin, és a közelemben is vannak olyanok, akik becsap(hat)nak? Hogy hiába fejlődök folyamatosan, hiába próbálok előrébb jutni, hiába tanulok mindennap valami újat, Valaki(k) mindig akadályt gördít(enek) elém? Hogy két énem van, akik harcban állnak egymással, és a rosszabbat le kell győznöm?
És minél inkább ez járt az agyamban, egyre inkább úgy gondoltam, J.K. Rowling talán a saját belső feszültségeit vetette papírra, hiszen köztudott, hogy az első részek írásakor, befejezésekor igencsak szerény körülmények között élt kislányával.
És igen, ha jobban belegondolunk, tényleg, nem ezeket csináljuk mindennap a való életben is?
Nem küzdünk, vagy küzdöttünk már meg gonoszsággal, irigységgel, szembesültünk azzal, hogy valaki el szeretne minket tiporni, csak azért mert mondjuk, sikeresebbek vagyunk Nála?
Soha nem volt még olyan, hogy saját magunkban folytattunk küzdelmet, mert tudtuk, hogy ha legyőzzük valamiben Önmagunkat, csak akkor tudunk tovább lépni?
Nem történt még meg, hogy hozzánk közel álló emberekről derült ki, hogy nem segít, hanem akadályoz minket a fejlődésben, a továbbjutásban?
Nincsenek saját démonaink, akikkel naponta megküzdünk, csak éppen nem Voldemortnak, Dumbledornak, horcruxnak, dementoroknak, stb. hívják őket?
És a napi küzdelmek során nem éreztük soha úgy, hogy itt már csak a csoda segíthet?
És, ugye hogy segített mindig valami? Ugye, hogy mindig jött az a bizonyos csoda? Ez a csoda pedig nem más, mint az ami bennünk van, legbelül, mégpedig a hit saját magunkban, a saját erőnkben! Ez az egy, amivel képesek vagyunk hegyeket mozgatni, képesek vagyunk bármivel, bárkivel szembeszállni, és a legnehezebb körülményeket is szebbé, jobbá varázsolni! Használjuk bátran a varázserőnket! 🙂
Bea
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: